A felek 1996-ban közúti balesetet szenvedtek, és mindketten megsérültek. A felperes gépkocsiját ekkor az alperes vezette, akinek bűnösségét súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette miatt jogerős ítélet megállapította.
A jogerős ítélet indokolásában a bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes felel a büntető ítéletben terhére rótt cselekménnyel okozott kárért. A károsult magatartásának a vagyoni kár megosztása, illetőleg a nem vagyoni kár mértékének meghatározása szempontjából van jelentősége. E körben azt kell vizsgálni, hogy a károsult a magatartásával ténylegesen hozzájárult-e, és milyen mértékben a kár bekövetkezéséhez. A károsult önhibáját [Ptk. 340. § (1) bek.], illetőleg a kár keletkezésében való közrehatásának terjedelmét azonban a károkozónak kell bizonyítania. Annak feltárása, hogy a biztonsági öv be nem kapcsolása ténylegesen mennyiben hatott közre a kár bekövetkezésében, csak részben orvosszakértői kérdés. Az ugyanis nem bizonyított, hogy az eset összes körülményét, a baleset helyszínét, a gépkocsi sebességét és műszaki adottságait is figyelembe véve, a biztonsági öv bekapcsolása esetén a felperes mely testrészeinek sérülése következhetett volna be. E körben nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az alperest terhelte a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 48. §-a (5) bekezdésének betartása, amely szerint a gépkocsival való közlekedésnek előfeltétele a biztonsági öv bekapcsolása. Mindezekre tekintettel a jogerős ítélet nem hagyta figyelmen kívül a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében és a Legfelsőbb Bíróság PK. 36. számú állásfoglalásában foglaltakat, hanem a bizonyítás rendelkezésre álló anyaga alapján arra a következtetésre jutott, hogy a kármegosztás nem alkalmazható, mert feltételeit az alperes kellően nem bizonyította.
BH 2003.5.227
